„Halálom esetén elégetendő!” – vagy mégsem?

Az ünnepi tárlatokban nem csak az a közös, hogy a felvonultatott tárgyak segítségével kifejezetten az alkotók belső világának legrejtettebb zugaiba engednek bulvármentes betekintést. Hanem az is, hogy a kurátorok többségében a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gazdag gyűjteményéből válogattak, ráirányítva egyben a figyelmet arra is, 

bőven a magyar írók, költők életműveinek időről időre újracsomagolt bemutatásán túl. 

A kiállítássorozat első állomása így A halandóság törékeny arcai címmel a PIM hatalmas portéállományából villantott meg jó néhányat, beleértve az archív írói arcképeket és a múzeumi fotósok készítette fényképeket is. 

Ezt követte a még január 31-éig látogatható A tárgyak társasága, amelyben arról kaphatunk meglehetősen részletes és a társadalom egészére is vonatkoztatható képet, mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma. A hat tematikus műtárgycsoport az alkotók  gyűjtőszenvedélye mellett az egyes tárgyak múltjáról – és a szövegekben való megjelenésükről – is mesél. Lázár Ervin nyakkendő-kollekciójának, Tamási Áron szivarosdobozainak, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjainak vagy Tandori Dezső játék medvéinek látványa pedig szépen összecseng a maiak (Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna, Várady Szabolcs) olykor hasonlóan meglepő fókuszú gyűjtéstörténeteivel.

A sorozat harmadik, augusztus 31-éig nyitva tartó etapja – nem kevésbé személyesen és izgalmasan – a magyar irodalom híres naplóíróira koncentrál a Füst Milántól kölcsönzött Halálom esetén elégetendő! címmel. A tárlat több szempontból mutatja be az írói naplókat,

Az írói naplók, a szerzői levelek hasonlóan, a magánélet teréből törtek át irodalomba, olykor a a művek írása helyett is. Füst Milán még azzal az említett instrukcióval indította korai naplófüzeteit, hogy „Halálom esetén elégetendő!”, ám néhány év elteltével már élete fő művének tartotta az ennek megfelelően gondosan bekötött feljegyzéseit, csakúgy, mint Karinthy Ferenc, aki publikálta is az általa legérdekesebbnek tartott részeket. 

A válogatás főként a PIM Kézirattárában őrzött darabokra épül. Ez sem éppen kis merítés, hiszen olyan kuriózumok is megtalálhatók itt, mint – Füst Miláné mellett – Csáth Géza, Fodor András Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szentkuthy Miklós és Lesznai Anna kéziratos naplója, de naplószerű feljegyzések, időszakosan vezetett naplók és határidőnaplók szinte minden hagyatékban vannak. 

És amíg elmerülünk ezek esetenként nagyon különböző megjelenési formáiban, szépen kidomborodik az író, a napló és az életmű  igen változatos képet mutató viszonya is. Márai Sándor például abszolút egyenértékűnek tekintette a feljegyzéseit a szépirodalmi műveivel, Kassák Lajos és Lengyel József inkább csak  a lehetséges alkotások csíráit látták a jegyzeteikben, Fodor András meg még azt sem, mondván, hiába ő írta őket, attól még „szerkeszthetetlenek és emiatt művészietlenek”.

A kiállítás legérdekesebb részei talán azok a csoportosított naplórészletek, amelyek a nagy történelmi eseményekre reflektálnak. A látogatók így teljesen új perspektívából, azaz a különböző írói szemszögekből nézhetnek rá olyan, akár korszakhatárt is jelentő eseményekre, 

Emellet olyan hétköznapi pillanatok is megelevenednek, mint például a születésnapok megünneplése, kiállítás- és mozilátogatások.

Az egyes altípusokból ugyancsak szemléletes példákat kapunk. Így a hagyományoson túl vannak olvasó-, úti- és álomnaplók (párnákra nyomtatva), közelről láthatjuk Szerb Antal háztartási naplóját, és Polcz Alaine, Kányádi Sándor vagy Tandori Dezső hangos naplóiba is belehallgathatunk. Különösen érdekes Bethlen Pálné Kemény Krisztina gyermekei születéséről szóló, 1790 körüli feljegyzése, ami a ma divatos babanaplók prototípusának is tekinthető – a múltat a jelennel abszolút összekötve.

Nyitókép: MNMKK – Petőfi Irodalmi Múzeum/Facebook